Jordánia helyreállította kapcsolatait Katarral

A blokád alatt álló Katarban több tízezer jordániai dolgozik, akiknek a hazaküldött pénze jelentősen segíti a gyengélkedő jordán gazdaságot.

hm_king-qatar_5.jpg

A két ország a napokban jelentette be diplomáciai kapcsolataik teljes visszaállítását azáltal, hogy nagykövetet neveztek ki egymás országába.

Jordánia, a Rijád által vezetett blokk nyomására, két éve csökkentette diplomáciai jelenlétét Katarban.

2018 júniusában például Katar 500 millió dollárt és 10 ezer munkahelyet ajánlott fel az akkor éppen társadalmi és gazdasági válságban lévő Jordániának.

qatarblockademap2.png

Ez is egy, a katari "soft power" diplomácia eszköze volt, amellyel Doha megpróbálta Ammant "elcsalni" a regionális ellenségeitől.

Szakértők szerint a jordán döntés azt mutatja, hogy Amman egyre inkább Törökország és Katar felé húz, főleg az izraeli-palesztin kérdést illetően, valamint a katari pénzügyi segítségre való rászorultsága miatt. Annak jelzéséül is szolgálhat, hogy Jordániának nem tetszik Szaúd-Arábia és az Emirátusok agresszív regionális politikája.