Pénteken kezdődik a haddzs zarándoklat

Több mint 2,5 millió muszlim utazott/utazik idén Mekka szent városába.

mekkah.jpg

Sokan már napokkal ezelőtt megérkeztek. Kedd délre már több mint 1,8 millió látogató tartózkodott a városban.

A vallási szertartások az iszlám megalapítása óta, vagyis 14 évszázada változatlanok maradtak.

A napközbeni hőmérséklet akár 40 fok fölé is kúszhat, a mecsetek viszont légkondicionáltak és víz is rendelkezésre áll, csak a nyílt ég alatt kell óvni magukat a hívőknek a naptól.

A zarándoklat 5 napig tart, a résztvevők számát viszont korlátozzák: minden muszlim ország kap egy bizonyos kvótát, így vannak hívők akiknek akár éveket, sőt, egy évtizedet is várniuk kell, hogy teljesíthessék a vallásuk egyik alapkövetelményét (legalább egy mekkai zarándoklat az életben).