A koronavírus veszélyeztetné a gazdaságot?

Lemondott vagy elhalasztott nemzetközi fórumok, rendezvények, légügyi korlátozások, csökkenő szállásfoglalások okozhatnak gondot az ománi gazdaság egyensúlyában.

Ennél jelentősebb tényező viszont a nyersolaj árának csökkenése.

coronavirus_1.jpg

Február 28-án, az elmúlt mintegy 3 év során először csökkent 50 dollár alá az olaj ára, ami így a január 6-i 70,45 dolláros árhoz képest majdnem 30%-os értékvesztés.

Alkesh Joshi, az EY Oman partnere kifejtette, hogy az árzuhanás, ha rövidtávú, nem fogja jelentősen rontani az ománi gazdaság kilátásait, hiszen a 2020-as költségvetést 58 dolláros olajárral tervezték. Eddig hordónként átlagosan 63 dolláros áron tudtak exportálni idén, tehát még mozgástéren belül vannak.

Azonban ha az olaj ára tartósan alacsonyabb maradna, az pénzügyi gondokat vetítene előre.

budget-estmates-of-2020.jpg

A vírushelyzet következő két heti fejleményei talán megmutatják majd, hogy alakulhat az olaj iránti kereslet, elsősorban Kína által.

Az ománi tőzsde a múlt héten 1,45%-ot esett, ami a nemzetközi számokhoz hasonlítva alacsony számnak számít. Ez annak is köszönhető, hogy az ománi tőzsde kevésbé függ a nemzetközi befektetőktől.

msm.jpg

A turizmusra már nyilván jelentősebb hatása van a koronavírusnak, hiszen üzleti utak, szállodafoglalások, nemzetközi rendezvények és konferenciák kerülnek lemondásra, vagy legalábbis elhalasztásra nyárig.