Hamarosan hazatér a "Shabab Oman II" oktatóhajó
"A Dicsőség és Béke Árbócai" nevű volt a negyedik nemzetközi útja.
"A Dicsőség és Béke Árbócai" nevű volt a negyedik nemzetközi útja.
Mohamed bin Zayed, Abu Dhabi koronahercege és az Emirátusok fegyveres erőinek legfőbb parancsnok-helyettese Lukasenkó elnökkel tárgyalt szeptember 13-án.
Honduras diplomáciai irodát nyitott Jeruzsálemben, amivel elismerték, hogy az Izrael fővárosa. A csendes-óceáni Nauru, bár nem rendelkezik ott követséggel, szintén Jeruzsálemet ismerte el a zsidó állam fővárosának.
2018-ban 162%-kal nőtt az orosz turisták száma a Szultánságban.
Augusztus 31-én kezdődik Hidzsri 1441, vagyis Mohamed Próféta Mekkából Medinába való vonulásának 1441-ik évfordulója.
Az elmúlt évben jelentősen enyhültek a zsidó állam és az arab országok közötti kapcsolatok. A közös nevezőre jutást az Irán által jelentette fenyegetés segítette elő.
Brian Hook, a State Department Iránért felelős különleges képviselője és Benjamin Netanyahu
"A cionisták bármilyen illegitim jelenléte a Perzsa-öböl vizein háborút szíthat" - mondta az Iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka vasárnap.
Több mint 2,5 millió muszlim utazott/utazik idén Mekka szent városába.
Őfelsége Kábúsz szultán rendelete alapján idén (ami a muszlim naptár szerint az 1440-ik év) augusztus 11-én kezdődik az Eid al-Adha ünnep, és augusztus 15-én ér véget.
Az ománi külügyminisztérium sürgette Teheránt, hogy engedje el a brit zászló alatt hajózó Stena Impero olajtankert.