Elkezdődött a Ramadan szent hónapja

Május 5. és június 4. között csökkentett munkaidőben dolgoznak az emberek.

ramadan.png

Április végén az ománi hatóságok bejelentették, hogy a Ramadan szent hónapja alatt a közszférában hétköznaponként 9 és 14 óra között lesz a munkaidő, míg a magánszektorban a munkaidő nem haladhatja meg a napi 6 órát és a heti 30 órát.

A vallási ügyek minisztériuma kérte az állampolgárokat és látogatókat, hogy május 5-én figyeljék meg a Ramadan holdat.

A hónapos böjt alatt a hívőknek tartózkodniuk kell étel és ital fogyasztásától napkeltétől napnyugtáig. Ehhez hasonlóan a még nem muszlim hívőknek is kerülniük kell az evést/ivást, dohányzást a közterületeken.

A szent hónap alatt az ország alkoholboltjai és alkoholt felszolgáló egységei is bezárnak/leveszik az alkoholt a kínálatukból.

A vallási ünnepre egyébként az üzlet is rátelepedett, és már pár héttel a böjt kezdete előtt a legtöbb cég hatalmas akciókkal rukkol elő.

Így tett a nemzeti közlekedési társaság is, amely Ramadan alatt 20%-kal csökkentette a buszjegyek árát, valamint a nemzeti légi társaság is jelentős leárazást jelentett be.

Címkék: omán, böjt, ramadan